Babos Lajos

Klarinétművész, tanár

Név: Babos Lajos István

Klarinétművész-tanár

Művészi pályája a Koncz János Zeneiskolában Sárváron kezdődött 1988-ban, majd a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában folytatódott 1994-től.

Ezt követően a KUG Grazi Művészeti Egyetemen folytatott tanulmányokat, ahol klarinétművész-tanár diplomát szerezett 2004-ben kitüntetéssel.

2015-ben a PTE-MK Zeneművészeti Intézetben klarinét mestertanár diplomát szerzett kitüntetéssel.

2016-ban a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszékén közoktatási vezetői diplomát szerzett.

Az alábbi iskolákban működött:

2004-2006.: Járdányi Pál Zeneiskola, Tapolca

2004-2012.: Talentum Szakközépiskola és AMI, Marcali (fafúvós tanszakvezető)

2012- től: Marcali Városi Zeneiskola (óraadó tanár)

2005- től: Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola,tanára, majd igazgatója 2014-től 2022-ig.

2022-től a Festetics György zeneiskola igazgatója, az Életfa Iskola óraadó tanára.

A Happy Dixieland Band – Hévíz zenekar alapítója és vezetője

A Babos-Piller duó tagja.

 „Előadóművészként bejárhattam szinte az egész világot, fantasztikus színpadokon csodálatos koncerteket tudhatok magam mögött. Kiváló, neves művészeket köszönthetek barátomként. Elmondhatom, hogy zenészként a komolyzene mellett, – amely rendszert és fegyelmet követel – a jazz zene, – amely kreativitást, szabadságot és improvizációs lehetőségeket ad – áll hozzám a legközelebb. Az előadó művészet mellett küldetésemnek, hivatásomnak tekintem a jövő generáció igényes zenére történő nevelését.”

Az Életfa Iskolában M. Komáromi Gyöngyi megkeresésére 2005 szeptemberében kezdtem zenét tanítani. Az intézmény egyedi atmoszférája, családias légköre egyből magával ragadott. Kezdetben 4 tanítványom volt, majd az évek multával egyre nagyobb óraszámban tanítottam, valamint fokozatosan növekvő intenzitással folytam bele az iskola mindennapi életébe. Megismertem az intézmény pedagógiai programját, melynek koncepcióját folyamatosan beépítettem tanítási módszereimbe. Nagyon hálás vagyok, mivel úgy gondolom hatalmas pedagógiai, szakmai fejlődésen mentem keresztül az iskolának köszönhetően.

Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy iskola fenntartója, az  Esthajnalcsillag Oktatási Alapítvány az intézmény igazgatójának választott. Büszke vagyok, hogy egy ilyen tradíciókkal és szellemiséggel bíró iskola élén állhattam.