Egyed Andrea - tanító, vizuális kultúra tanár

1998 óta tanít az iskolában matematikát, vizuális nevelést, testnevelést. Óvónői, tanítói és rajztanári diplomával rendelkezik. Előzőleg hét évig óvónőként dolgozott az Életfa Óvodában.

Írásai megjelentek a "Civilizáció és kultúra - Gyermekközpontú nevelés az organikus kultúra jegyében" című, az iskola szakmai könyvében. Három tankönyv jellegű pályadíjas szakmai munkát készített, amelynek használata igen eredményessé teszi az iskolában folyó matematika tanítását és az írás előkészítést. Mindhárom könyv organikus rendszerbe foglalja az elsajátítandó ismereteket: Írás előkészítő gyakorlatok a népművészeten keresztül, Matematikai gyakorlófeladatok a népművészeten keresztül, Szorzás-osztás gyakorlása a népművészeten keresztül.

2004-ben és 2005-ben Japánban járt, ahol japán pedagógusoknak bemutatta sajátos matematika tanítási módszereit.

"Óvónői pályafutásom során, úgy érzem, sok tapasztalatot szereztem a gyerekek személyiségfejlesztésének lehetőségeiről. Így természetes volt számomra, hogy ez a legfontosabb feladat az iskoláskorú gyermekek nevelésében is.
A pedagógus mesterség nagy kihívásaival találkozhatok itt nap, mint nap. A gyermekszeretet és a gyermek, mint önálló individuum megtapasztalásával az én személyiségem is sokat változott ebben a személyiségközpontú iskolában. Úgy érzem, a legmegfelelőbb időpontban kerültem fel az óvodából az iskolába, ahol a gyermekek személyiségének a fejlesztése (természetesen az elsajátítandó ismeretanyag mellett) a legizgalmasabb feladat számomra.

Ebben az iskolában sokrétű kapcsolat és tevékenységrendszerben tanulnak a gyerekek. A tanulás mellett számtalan lehetőség van a különböző életkorú gyerekek közös tevékenységére tanulásban, szabadidős tevékenységekben, szabad szerepjátékban, stb.
A gyerekekkel kölcsönösen alakítjuk egymást. Az elfogadás, a segítségnyújtás, a megértés, a határozott és magabiztos feladatadás, a játék, a jó humor mind-mind elengedhetetlen a hatékony tanuláshoz és személyiségfejlődéshez.

Nagyon szeretem a munkámat, mert szeretem a gyerekeket, bízom a munkám sikerében.
"

Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola  |  Telefon: +36 83 320-007; Mobil: +36 30 635-3537   |  Levélcím: 8360 Keszthely, Vaszary K. u. 12.
E-mail: eletfa.iskola [kukac] gmail [pont] com, eletfaiskola.keszthely [kukac] gmail [pont] com